Pizza 33

0
 
 

Rólunk

Hol is kezdjük?

Magas fák között, hol a tenger hupikék? Vagy inkább egyszer volt hol nem volt, csak nem Disney kiadásban? :-) Azt hiszem nem kellene visszamennünk a gyökerekhez, elég ha csak visszatekintünk a nyitás előtt maximum fél évre.

Alapjában véve informatikusok vagyunk Csabi haverommal. És az informatikus, mint tudjuk pizzán él. Tudjátok: A lényeg, hogy lehetőleg a lakásból se kelljen kimenni, hiszen akkor a végén még fényt kapunk és bajunk lesz. :-) Alapvetően ez ránk nem igaz. Mi szeretünk menni. De szeretjük a jó pizzát is, hogy legalább valamit megtartsunk a gyökerekből. :-) És persze el ne felejtsem! Természetesen még egy dolgot szeretünk: a sört! :-)

Na, ebből indult ki az egész. (Meg, hogy imádjuk az olasz konyhát és szeretünk főzni is, de a sör jobban hangzik. :-))

Mint jó barátokhoz illik egy bús téli estén leültünk beszélgetni pár sör társaságában. És az a baj, hogyha az ember valamit csinál, hát nem aprózhatja el. Rendesen kell csinálnia. Így elkezdtek fogyni a sörök. A sör, meg mint köztudott, étvágyat csinál. Rendeltünk is gyorsan egy pizzát. Hát fertelmes volt. Jó sör – rossz pizza. Pedig mi jó sört szerettünk volna jó pizzával. E feletti bánatunkat további sörökbe fojtva ide is terelődött a beszélgetésünk: „Egyre pocsékabbak ezek a pizzák.” És hát nem csak sör követett sört, de a szó is a szót, kiderítettük, hogy mind a ketten egyetemista korunk óta szívesen csinálnánk egy kis vendéglátóhelyet. Egy helyet, ahova jó betérni, és ahol az ember tényleg jót ehet. Nem rossz kaját olcsóért és nem jót, csillagászati árért. Egyszerűen csak egy jót, elérhető áron. És rájöttünk: Ezt az egészet kezdhetnénk egy kis kiszállítós pizzériával is. El is kezdtünk gondolkodni, számolgatni – Na jó közben azért aludtunk is egyet, hogy mindez tiszta fejjel menjen. :-) – hogy mi kell hozzá:

  • Kell egy jó kemence
  • Kellenek minőségi olasz alapanyagok
  • Kell egy profi szakács
  • Rengeteg pénz és
  • Még több lelkesedés

És ha már egyszer összeszedtük a kis listát, kiszámoltuk a szükségest, hát fel is törtük a malacperselyt, optimistán várható befolyásokat prognosztizáltunk és felhajtottunk pár maszek munkát. Magyarul elkezdtük összehordani, amink van és meghúztuk a gatyaszíjat.

Elsőre nem akartunk egyebet, mint minőségi, olasz pizzát házhoz szállítani. El is kezdtünk helyet keresni. És rövid keresgélés után ráakadtunk egyre. Korábban volt itt már pizzéria, cukrászda, kifőzde. Volt akinek ment, volt akinek nem. De a hely megtetszett, bár többet nyújtott (most már mondhatjuk nyújt :-)), mint szerettük volna. Tartozik hozzá egy kis eladó tér is. Nem szerettünk volna kezdő vendéglátósként mindent egy csapásra, de ha már: Hát lett egy kis szeletbárunk is.

Nem is fogom innen sokáig húzni, hiszen még csak az elején vagyunk mi is ennek az egésznek. Nincs egy hónapja, hogy megnyitottunk 2013. június elsején, itt Budapest VII. kerületében, a Csengery u. 6-ban. A lényeg, hogy másfél hónapnyi kitartó szorgos munkával, a helyet újjá varázsoltuk. Fiatallá, dinamikussá, ahová remélhetőleg jó betérni, elfogyasztani egy-egy szelet pizzát, vagy hazavinni a vacsorát.

És hogy ígéretemhez híven rövidre fogjam, a lényeg: Örülnénk, ha alkalom adtán Te is benéznél, megkóstolnád, amit szívvel-lélekkel összeraktunk, elmondanád véleményed, és ha ízlett visszatérnél, hogy újból vendégül láthassunk. :-)

Persze mit hagytam ki? Az Nőt, aki nélkül ez az egész sehol nem lenne. Aki minden gondunkat, hülyeségünket, felelőtlenségünket a vállára vette és egyszemélyes hadseregként keresztülverte rajtunk, hogy utána legyen hol éjjel-nappal güriznie. :-)

Kellemes böngészést az ételkínálatunkban!
Anita, Csabi, Marci

Pizza 33 Házhozszállítás

Rendelésfevétel:
H - P: 17:00-03:00
Szo - V: 15:00-03:00
Konyha:
pizza , magyaros , amerikai , hamburger
Fizetési lehetőségek:
Bankkártya
OTP SZÉPkártya
sodexho étkezési utalvány
ticket étkezési utalvány
dejeuner étkezési utalvány
erzsebet étkezési utalvány

pizza , magyaros , amerikai , hamburger ételek házhozszállítása a(z) Pizza 33 étteremtől

Üdvözöljük a(z) Pizza 33 honlapján.

A(z) Pizza 33 étterem Budapest-n (I, II, V, VI, VII, VIII, IX, XI, XIII, XIV kerületekben) kínálja Normál pizzák, Extra pizzák, Prémium pizzák, Kívánság pizzák, Calzone pizzák és egyéb ínycsiklandozó ételek kiszállítását, házhozszállítását, online rendelését. A(z) Normál pizzák, Extra pizzák, Prémium pizzák, Kívánság pizzák, Calzone pizzák világszerte közkedvelt és elterjedt lakomák, vacsorák, ebédek, ráadásul a(z) Pizza 33 árak rendkívül kedvezőek.

A(z) Pizza 33 budapesti étteremnél lehetőség van nappali és éjszakai házhozszállításra, így igényeinek megfelelően online rendelhet a Normál pizzák, Extra pizzák, Prémium pizzák, Kívánság pizzák, Calzone pizzák széles választékából, bármikor igénybe véve házhozszállítás, kiszállítás szolgáltatásunkat Budapest I, II, V, VI, VII, VIII, IX, XI, XIII, XIV kerületekben.

A(z) Normál pizzák étel házhozszállításhoz kérjük látogassa meg Étlap menüpontunkat, melyben ezután Budapest 1. ker, 2. ker, 5. ker, 6. ker, 7. ker, 8. ker, 9. ker, 11. ker, 13. ker, 14. ker kerületekben / településen rendelhet a Normál pizzák széles választékából.

Az online rendelés, kiszállítás és házhozszállítás lehetősége a regisztrált tagjaink számára érhető el. Regisztrálhat étel rendelése előtt a Regisztráció menüben, vagy az online rendelés befejezését követően, ekkor rendszerünk automatikusan a Regisztráció menühöz irányítja.

Honlapunk étlap menüpontjában böngészhet és válogathat különböző Normál pizzák, Extra pizzák, Prémium pizzák, Kívánság pizzák, Calzone pizzák közül.

A Házhozszállítás menüben megtalálja étterem elérhetőségünket, mely Budapest könnyen megközelíthető részén található.

Kellemes böngészést kívánunk!
Szolgáltatásaink közül: pizza rendelés budapest, burger rendelés budapest, calzone pizza rendelés budapest, tortilla rendelés budapest, frissensült rendelés budapest, normál pizza rendelés, normál pizza házhozszállítás, extra pizza rendelés, extra pizza házhozszállítás, prémium pizza rendelés, prémium pizza házhozszállítás, kívánság pizza rendelés, kívánság pizza házhozszállítás, calzone pizza rendelés, calzone pizza házhozszállítás, normál pizza rendelés 1. kerület, normál pizza házhozszállítás 1. kerület, normál pizza rendelés 2. kerület, normál pizza házhozszállítás 2. kerület, normál pizza rendelés 5. kerület, normál pizza házhozszállítás 5. kerület, normál pizza rendelés 6. kerület, normál pizza házhozszállítás 6. kerület, normál pizza rendelés 7. kerület, normál pizza házhozszállítás 7. kerület, normál pizza rendelés 8. kerület, normál pizza házhozszállítás 8. kerület, normál pizza rendelés 9. kerület, normál pizza házhozszállítás 9. kerület, normál pizza rendelés 11. kerület, normál pizza házhozszállítás 11. kerület, normál pizza rendelés 13. kerület, normál pizza házhozszállítás 13. kerület, normál pizza rendelés 14. kerület, normál pizza házhozszállítás 14. kerület, extra pizza rendelés 1. kerület, extra pizza házhozszállítás 1. kerület, extra pizza rendelés 2. kerület, extra pizza házhozszállítás 2. kerület, extra pizza rendelés 5. kerület, extra pizza házhozszállítás 5. kerület, extra pizza rendelés 6. kerület, extra pizza házhozszállítás 6. kerület, extra pizza rendelés 7. kerület, extra pizza házhozszállítás 7. kerület, extra pizza rendelés 8. kerület, extra pizza házhozszállítás 8. kerület, extra pizza rendelés 9. kerület, extra pizza házhozszállítás 9. kerület, extra pizza rendelés 11. kerület, extra pizza házhozszállítás 11. kerület, extra pizza rendelés 13. kerület, extra pizza házhozszállítás 13. kerület, extra pizza rendelés 14. kerület, extra pizza házhozszállítás 14. kerület, prémium pizza rendelés 1. kerület, prémium pizza házhozszállítás 1. kerület, prémium pizza rendelés 2. kerület, prémium pizza házhozszállítás 2. kerület, prémium pizza rendelés 5. kerület, prémium pizza házhozszállítás 5. kerület, prémium pizza rendelés 6. kerület, prémium pizza házhozszállítás 6. kerület, prémium pizza rendelés 7. kerület, prémium pizza házhozszállítás 7. kerület, prémium pizza rendelés 8. kerület, prémium pizza házhozszállítás 8. kerület, prémium pizza rendelés 9. kerület, prémium pizza házhozszállítás 9. kerület, prémium pizza rendelés 11. kerület, prémium pizza házhozszállítás 11. kerület, prémium pizza rendelés 13. kerület, prémium pizza házhozszállítás 13. kerület, prémium pizza rendelés 14. kerület, prémium pizza házhozszállítás 14. kerület, kívánság pizza rendelés 1. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 1. kerület, kívánság pizza rendelés 2. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 2. kerület, kívánság pizza rendelés 5. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 5. kerület, kívánság pizza rendelés 6. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 6. kerület, kívánság pizza rendelés 7. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 7. kerület, kívánság pizza rendelés 8. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 8. kerület, kívánság pizza rendelés 9. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 9. kerület, kívánság pizza rendelés 11. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 11. kerület, kívánság pizza rendelés 13. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 13. kerület, kívánság pizza rendelés 14. kerület, kívánság pizza házhozszállítás 14. kerület, calzone pizza rendelés 1. kerület, calzone pizza házhozszállítás 1. kerület, calzone pizza rendelés 2. kerület, calzone pizza házhozszállítás 2. kerület, calzone pizza rendelés 5. kerület, calzone pizza házhozszállítás 5. kerület, calzone pizza rendelés 6. kerület, calzone pizza házhozszállítás 6. kerület, calzone pizza rendelés 7. kerület, calzone pizza házhozszállítás 7. kerület, calzone pizza rendelés 8. kerület, calzone pizza házhozszállítás 8. kerület, calzone pizza rendelés 9. kerület, calzone pizza házhozszállítás 9. kerület, calzone pizza rendelés 11. kerület, calzone pizza házhozszállítás 11. kerület, calzone pizza rendelés 13. kerület, calzone pizza házhozszállítás 13. kerület, calzone pizza rendelés 14. kerület, calzone pizza házhozszállítás 14. kerület, pizza 33 1. kerület rendelés, pizza 33 1. kerület házhozszállítás, pizza 33 2. kerület rendelés, pizza 33 2. kerület házhozszállítás, pizza 33 5. kerület rendelés, pizza 33 5. kerület házhozszállítás, pizza 33 6. kerület rendelés, pizza 33 6. kerület házhozszállítás, pizza 33 7. kerület rendelés, pizza 33 7. kerület házhozszállítás, pizza 33 8. kerület rendelés, pizza 33 8. kerület házhozszállítás, pizza 33 9. kerület rendelés, pizza 33 9. kerület házhozszállítás, pizza 33 11. kerület rendelés, pizza 33 11. kerület házhozszállítás, pizza 33 13. kerület rendelés, pizza 33 13. kerület házhozszállítás, pizza 33 14. kerület rendelés, pizza 33 14. kerület házhozszállítás,

Kosár

Szállító: Pizza 33

Szállítási cím:

Elérhetőség
Telefon:

(+36) 1 780 3333

WEB:

pizza33.hu

Rendelésfevétel
H - P: 17:00-03:00
Szo - V: 15:00-03:00
Zárva
(Rendelésfevétel: 00:00-03:00;17:00-03:00)
Kiszállítási idő: 45-60 perc
Fizetési lehetőségek
Bankkártya
OTP SZÉPkártya
Készpénz
sodexho étkezési utalvány
ticket étkezési utalvány
dejeuner étkezési utalvány
erzsebet étkezési utalvány
Valuta: Ft

Akció

  • A szállítási díj nem számít bele az értékhatárba.
  • Az ajándékok nem választhatóak és a készlet erejéig állnak rendelkezésre.
  • Előrendelések kiszállítását +/- 15 perc eltéréssel tudjuk vállalni.
  • A feladott rendeléseket követően telefonon felvehetjük a kapcsolatot vásárlóinkkal, hogy a megrendelés megerősítését kérjük tőlük. Amennyiben a kapcsolatfelvétel a vásárló hibájából meghiúsul, a megrendelés kiszállításától éttermünk elállhat.